Azok a szép napok

Ettől a slágertől olyan távol vannak a mai fiatalok, mint a középkortól, vagy éppen 1968-tól, amikor ezt a dalt Mary Hopkin-nal lemezre vették.
Ám jó, ha egy kicsit közelebb kerülünk ehhez az évhez is, hisz akkor talán jobban értjük a magyar miniszterelnök-helyettes pár hónappal ezelőtt mondott szavait, miszerint a 68-asok támadják Magyarországot.
És azt ki hinné, hogy ez az édes szomorú dal elvisz egészen Egyenlítői Guineába, 1975-be, hogy egy véreskezű diktátor szörnyű tetteivel találkozzunk.
Azt pedig a dal ismerői közül is kevesen tudják, hogy a Gene Raskin-nak tulajdonított dal eredetije egy búsongó orosz románc, amit 1925-ben rögzítettek először lemezre, 1925-ben, amikor Sztálin már majdnem teljhatalmú volt.
Micsoda együttállások néhány dal és a történelem között.
Azok a szép napok... Ismerkedjünk velük.

<iframe width="560" height="315" src="//www.youtube.com/embed/gVdOQvx379Y" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Gene Raskin-nak tulajdonítják a dalt, hiszen ő írt angol szöveget egy orosz románchoz, melyet eredetileg Boris Fomin (1900-1948) komponált Konsztantyin Podrejevszkij költő versére. Az eredeti dal az ifjúság romantikus idealizmusáról szól.
A legkorábbi ismert felvételek 1925-ben és 1926-ban készültek, a grúz Tamara Tsereteli és az orosz Alexander Vertinszkij közreműködésével.
Az angolszász területeken azonban leginkább Mary Hopkin 1968-as felvétele ismert, amely felkerült a brit és az amerikai slágerlistákra is. A legtöbb felvételen Raskint jelölik meg szerzőként, noha nem ő a szerző, ő csak a későbbi angol szöveget írta.

Raskin a 60-as évek elején feleségével, Francesca-val főleg népzenét játszott a New York-i Greenwich Village-ben. Az ott játszott dalokból kiadtak egy válogatáslemezt, amelyen rajta volt ez a dal is, amely később a Limeliters -egy ismert folkzenekar - repertoárjába is bekerült. Raskin gyerekkorában sokat hallgatta ezt a dalt, angol szöveget írt hozzá, majd mind a szövegre, mind a zenére bejegyeztette szerzői jogát.
A Raskin házaspár több országban is koncertezett, és minden évben fellépett a londoni Blue Angel klubban is, ahol mindig ezzel a dallal zárták műsorukat. Ebbe a klubba Paul McCartney is gyakran eljárt, és amikor a Beatles saját Apple Records lemezkiadója 1968-ban megalakult, ezt a dalt Mary Hopkin-nal lemezre vették, a felvétel producere McCartney volt. Ezt követően a legalább húsz más nyelven is lemezre vették, a befolyó jogdíjakból pedig Raskin szép jövedelemre tett szert, melyből Mallorca-n házat vett, autót és vitorlást.

A dal népszerűségének csúcsán egy New yorki cég egy halreklámhoz használta fel a dal zenéjét, azzal érvelve, hogy a dallam egy orosz népdal, és így közkincsnek tekinthető. Raskin beperelte a céget és nyert, mivel az orosz dalon apró változtatást hajtott végre, hogy a szöveghez jól illeszkedjen, és ennek szerzői jogaival ő rendelkezett. Az orosz szerzők már nem éltek, így nem tudtak ellenpert indítani.

Bár a dalt a hatvanas években a Limeliters tette népszerűvé, a welszi énekesnő, Mary Hopkin készítette a legismertebb felvételt, melyet 1968. augusztus 30-án jelentettek meg. A dal a brit kislemez-slágerlistán első lett, az Egyesült Államokban a Bilboard 100-as listáján a második.
A dallam orosz eredetét a hangszereléssel is kidomborították, ami egy poplemez esetében szokatlan volt: balalajka, klarinét, tenorbendzsó és gyerekkórus is hallható volt a felvételen, egyfajta klezmer-hangulatot adva a dalnak. A 'Those Were The Days' az Apple katalógusában a 2. számon szerepel, vagyis ez a dal volt a második kislemez, amelyet az Apple adott ki, az első a Beatles Hey Jude-ja volt.
Az Azok a szép napokat egyébként Sandie Shaw is lemezre énekelte, de az ő verziója sosem tudta megközelíteni a Hopkins-féle változat népszerűségét.

Dorogoi dlinnoyu (Дорогой длинною) az eredeti orosz dal címe, amelyet 1925-ben Tamara Tsereteli, egy évvel később Alexander Vertinsky énekelte lemezre. Boris Fomin zeneszerző és Konstantin Podrevskij költő dalát nagyon sok orosz előadó műsorára tűzte.

Konstantin Podrevskij költőről nem sokat tudok, Boris Fominzeneszerzőről annál többet.

Boris Fomin 1900-ban született Szentpéterváron, ahol apja magas rangú katonai tisztviselő volt. Boris 4 évesen harmonikázni tanult, bár családja ennek egyáltalán nem örült, tudóst szerettek volna nevelni belőle, hisz a családfa egyik tagja Mihail Lomonoszov - világhírű orosz fizikus, kémikus - volt, de belátták, hogy gyermekük, bármit szeretnének is, zenész lesz. 1918-ban a család Moszkvába költözött, 1919-ben az oroszországi polgárháború idején Boris Fomin önkéntesként a frontra ment, és katonaként is koncertezett az első vonalakban. Amikor visszatért Moszkvába, kipróbálta magát különböző műfajokban, de a romantika győzött. Ehhez volt leginkább tehetsége.

Fomin románcai rendkívül népszerűek voltak. 1929-től viszont a romantikát, mint forradalom ellenes műfajt betiltották. Fomin dalai is tiltólistára kerültek, a zeneszerzőt megbélyegezték, megszégyenítették.
"A burzsoá kultúra dekadenciájára és romlására jellemzők a miszticizmus és babona orgiái, a pornográfia iránti szenvedély. A burzsoá irodalom "kiválóságai" - a burzsoá irodalomé, amely eladta tollát a tőkének - ma tolvajok, rendőrspiclik, prostituáltak, huligánok" - mondta ezeket az egészen ismerős szavakat Zsdanov, a szovjet kultúrpolitika hivatalos irányítója, 1934 augusztusában.
Fomin 1937-ben egy évre börtönbe kerül.
A második világháború elején váltak újra népszerűvé dalai. A háború túléléséhez szüksége volt az embereknek a romantika idealizmusára. Aztán feledésbe merült újra. Elkerülte a média, a barátok. Ismét burzsoá dekadens lett.
1948-ban vitte el egy betegség, mert nem volt pénze gyógyszerekre.

<iframe width="420" height="315" src="//www.youtube.com/embed/7pDTywCYc5Y" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Az orosz szöveg magyar változata (mit mondjak, nem műfordítás):

Repültünk a csilingelő trojkán,
a távolban kis tábortüzek
bennem, mint a harangok,
lelkem megszakad utánad.

Távoli kedves, holdfényes éjjel
azzal a dallal, mely elrepít engem
azon az ősi, héthúrú gitáron,
azzal bájoltál éjjelente.

Öröm nélkül, szenvedéssel élve
emlékszem az eltelt évekre.
Ezüst kezedre, s hogy a trojka
örökre tovatűnt.

Futnak a napok, nő a bánat,
nehéz felejtenem a múltat,
de egyszer tán, kedves
trojka, temetni viszel engem.

<iframe width="560" height="315" src="//www.youtube.com/embed/RjodrgH-gZA" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Az orosz és cigány románcok királynője Tamara S. Tsereteli 1900-ban született egy grúz faluban. Kicsi gyerekkorától családi koncerteken, templomi és iskolai kórusokban énekelt. 1917-ben orvostanhallgató lett, de mindjárt az első évben feltűnt remek hangja a szakértőknek, akik azt tanácsolták, hogy Tbilisi-ben, a konzervatóriumban folytassa tanulmányait.
Itt találkozott 1920-ban a híres zeneszerzővel, Boris Prozorovsky-al, aki énekest keresett művei előadására. Persze, hogy beleszeretett a 20 éves grúz szépségbe.
Prozorovsky tanácsára Tamara 1923-ban Moszkvába utazott. Ebben az évben volt a moszkvai Művész Színház 25. évfordulója. (Egy pillanatra nézzünk be a moszkvai Művész Színházba. 1898-ban Sztanyiszlavszkij, Vlagyimir Nyemirovics-Dancsenkóval együtt alapította, melynek első bemutatója Csehov Sirály című színműve volt. Csehov maga is a színház tagja, sőt később egyik vezetője volt. Sztanyiszlavszkij ebben az általa rendezett előadásban, melyben Trigorin szerepét játszotta, együtt dolgozott az Arkagyinát játszó Olga Knyipperrel (aki később Csehov felesége lett), eljövendő feleségével, a Mását alakító Marija Lilinával, valamint a később önálló színházi utat választó, és mesterét elhagyó Vszevolod Mejerholddal.)
Az évfordulós ünnepségeken jelen volt a főváros teljes színházi és zenei elitje. Ennél jobb lehetőség elképzelhetetlen lett volna a fiatal grúz énekesnő számára, hogy felfigyeljenek rá. Így is történt. Még ebben az évben fellépett a moszkvai konzervatórium színpadán. Régi orosz és cigány dalokkal ragadtatta el a moszkvai közönséget. Népszerűsége gyorsan nőtt, koncertjeire szinte lehetetlen volt bejutni.

A húszas évek végéig Boris Pozorovsky-al koncertezett és énekelte a zeneszerző dalait is, de a kapcsolat egyre vállalhatatlanabb lett. Ez idő tájt, a Szovjetunióban üldözött volt a dekadens városi romantika. A művészek repertoárját szigorúan ellenőrizték, kötelesek voltak életigenlő, teljesítményt dicsőítő, optimista műveket szerezni és előadni. A művek főhősei az új élet aktív építői lettek. A zene inkvizítorai Prozorovskyt folyamatosan nevetségessé tették a sajtóban, kisstílű, lejáratott, vulgáris szerzeményei miatt. Végül száműzték a Fehér tengeri csatorna építkezéséhez építőmunkásnak. Valamikor a harmincas évek legelején itt lőtték le. (Nem mehetek el szó nélkül az építkezés mellett sem. A harmincas években Sztálin százezreket tartóztatott le a kollektivizálás nevében. Hogy ezt az embertömeget fel tudja használni, grandiózus - és propaganda célokat is szolgáló - közmunka programot hirdetett meg. Ennek első lépcsője a Fehér tenger-Balti tenger csatorna volt. Hogy hányan dolgoztak itt, ma is rejtély. Mértéktartó becslések 100 000 kényszermunkással, és 25 000 halottal számolnak. De van olyan becslés is, amely 200 000 teszi a halottak számát.)

Prozorovskiy mellett Tamara Tsereteli sikeresen dolgozott együtt Boris Fomin, zeneszerzővel is, aki mai főszereplőnk eredeti orosz változatának zenéjét írta. Őt ugyan nem lőtték le, de a Sztálini kultúrforradalomban tiltólistára került.
Tamara egyedül folytatta. Gyakorlatilag Tamara Tsereteli mentette meg a tiltott klasszikus orosz és cigány románcot. Repertoárja annyira ügyesen alkalmazkodott a kultúrpolitikához, hogy kiérdemelte még a Kreml vezetőinek elismerését is. Az akkori szóbeszéd szerint Tamara stílusa lenyűgözte Sztálint, így fordulhatott elő, hogy Tamarának sokkal többet engedtek, mint kortársainak. Sokszor szemet hunytak, ha tiltott szerzők műveit énekelte.

A második világháború alatt, Tsereteli a frontvonalon koncertezik, énekel a rádióban. l960-ban abbahagyja az éneklést, nem lép fel többé.
1968. április 4-én halt meg Moszkvában.

<iframe width="560" height="315" src="//www.youtube.com/embed/Fs9aa4WPBl4" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Egyenlítői-Guinea.
A magyarok nagy többségének fogalma sincs arról, hol is van ez a független ország. Furcsa hely ez Nyugat-Afrikában. Egy jelentős része kontinentális, kisebb része sziget az Atlanti-óceánban. Egy ilyen kis szigeten van fővárosa is, Malabo. Az utazási irodák kíváncsiskodó turistáknak nem ajánlják. Az egyetlen ország az afrikai kontinensen, ahol a hivatalos nyelv a spanyol.
A terület első lakói a pigmeusok voltak, akiket bantu és fang népek követtek a 17. és a 19. században, de az őslakosok törzsi tagozódását most mellőzöm, nem terhelem ezzel az olvasókat, hisz annyira bonyolult.

1472-ben érkezett meg Fernao do Póo portugál felfedező Bioko szigetére, amelyet már 1494-ben gyarmatosítottak a portugálok. 1778-ban a spanyolok kapták meg, cserébe a dél-amerikai területeikért.
A közel 200 éves spanyol uralom alatt a rabszolga-kereskedelem központja volt.
1968-ban vált függetlenné, 1968-ban, mikor Mary Hopkins Londonban lemezre énekelte az Azok a szép napok című dalt.

1968 márciusában az ENSZ és a helyi nacionalisták fokozódó nyomására Spanyolország bejelentette, hogy megadja a függetlenséget az országnak. Egy alkotmányos megállapodás keretében létrehoztak egy választási törvényt, valamint egy alkotmánytervezetet, melyekről 1968. augusztus 11-én népszavazást tartottak az ENSZ felügyelete alatt. Az új alkotmány gondoskodott a törvényhozás, a kormány, valamint a legfelsőbb bíróság létrehozásáról.
1968 szeptemberében Francisco Macías Nguema lett Egyenlítői-Guinea első miniszterelnöke.
A következő években Macías fokozatosan átvette az ellenőrzést a kormányzati szervek felett, míg végül 1972-ben örökös elnökké nyilvánította magát, mi több, az élet elnökének nevezte önmagát, Guinea egyetlen csodájának.
Kormányzatát a belső elhárítás terrorja, a Nemzeti Gárda, és mozgósított ifjak egy csoportja védte. Uralma alatt a gazdaság tönkrement. 1975-ben mondván, hogy a magánoktatás felforgató, minden magán iskolát bezáratott. 1969 és 1976 között körülbelül 75 tanárt és oktatási tisztviselőt öltek meg. A kórházak romokban hevertek, nem volt gyógyszer, a csecsemőhalandóság a legmagasabb volt Afrikában.A guineai kormány nem költött egy fillért sem az oktatásra és az egészségügyre.
Az országnak nem volt fejlesztési terve, költségvetése, Macías a nemzeti kincstár maradékát is sajátjának tekintette, vitt mindent.

És a legrettenetesebb minden szörnyű történet közül 1975 karácsonya, mikor 150 ellenfelét a fővárosi stadionba vitette, ahol a nemzeti gárda Mikulás jelmezbe öltözött katonái halomba lőtték őket, miközben a stadion hangszóróiból Mary Hopkin dala, az Azok a szép napok üvöltött.

<iframe width="560" height="315" src="//www.youtube.com/embed/gVdOQvx379Y" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Exodus, terror és nyomorúság jellemezte az országot az élet elnökének uralkodása alatt. Elnöksége alatt országát Afrika Auschwitz-ének nevezték. Regnálása alatt becslések szerint legalább 50000 embert pusztítottak el, és minden tiltás ellenére, több tízezer lakos menekült az országból.
A korrupció, a szegénység ma is jelen van Egyenlítői-Guineán és a kultúra sem virágzik a Nyugat Afrikai országban. Csak egy jellemző példa: nem túl régi hír, hogy az ország első könyvesboltját egy 33 éves költő nyitotta meg a fővárosban. Arról nincs tájékoztatás, hogy ma nyitva tart e még.

<iframe width="420" height="315" src="//www.youtube.com/embed/fblikM3DJHw" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Eleget időztünk Egyenlítő- Guineában. Kalandozzunk l968-ba, Európába.

PRÁGA. 1968. augusztus 21-én hajnalban a Szovjetunió és három szövetségese (bolgár, lengyel és magyar) katonai erővel vetett véget a prágai tavasz néven ismertté vált csehszlovákiai kísérletnek.
10 nappal később megjelent Mary Hopkin dala Londonban, azonnal a slágerlisták élére került és fél Európa vállalta nyíltan a könnyeit elvesztett ifjúságán nosztalgiázva.
A Varsói Szerződés katonái egy hónapig, 1968. szeptember 20-ig állomásoztak Csehszlovákiában. Az "emberarcú szocializmus" rövid időszaka véget ért, a reformokat eltörölték, így a Szovjetunió kevesebb vérrel tudta érvényesíteni akaratát, mint 12 évvel korábban, 56-ban, Magyarországon.
A siker 1969 áprilisában, Dubcek lemondatása után lett teljes, amikor Gustav Husak lett a pártfőtitkár, és a "normalizáció" jelszavával megkezdődött egy újabb keményvonalas rendszer kiépítése.
1969-ben már itthon is megjelent a dal Harangozó Teri előadásában. Nagy siker volt, sok mindent feledtetett.
Utolsó sora különösen jól hangzott a prágai megszállás tükrében: Az ifjúság a jövőtől nem fél!

<iframe width="560" height="315" src="//www.youtube.com/embed/yyIuhevBzWs" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

De mit érzett a prágai ifjúság?
1969. Január 16-án, nem sokkal délután 4 óra előtt a Vencel téren, a Nemzeti Múzeum előtt, Jan Palach benzint locsolt a ruhájára és meggyújtotta magát. Futni kezdett, majd pár méter után összeesett. Ekkor egy segítségére siető férfi rádobta a kabátját a még eszméleténél lévő fiúra. A kiérkező mentők a Legerova utcai kórházba szállították. Égési sebei testének 85 százalékát borították.
1969. január 19-én hunyt el. Temetésére január 25-én került sor Prágában. A gyászszertartás csöndes és mély tiltakozás volt az ország megszállása ellen.
Jan Palach esztétikát tanult.

<iframe width="420" height="315" src="//www.youtube.com/embed/zQ4EWeCPkCM" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Úgy tűnik a briteknél is féltek a fiatalok a jövőtől.
A skinheadek első generációja Nagy-Britanniában 1968/69-ben indult útjára. Úgynevezett kis "gengek" alakultak, melyek mindenek előtt London utcaképét és az éjszakai klubokat uralták. A skinheadek jelentős munkásosztály-öntudattal rendelkeztek. Skinheadnek lenni egyet jelentett a lázadó és agresszív ifjúsági mozgalomhoz tartozással.
A skinek többnyire 18 éven aluli, harcias fellépésű fiúk voltak. Családi hátterük szinte mindig csonka család volt. A szülői felügyelet híján a fiatalok sokszor az utcán éltek. Abban az időben három féle szórakozási lehetőség volt adott; diszkóba, metál buliba vagy pedig alternatív buliba járhattak a fiatalok.
Az extrém külső természetesen rögtön közutálatot és ellenszenvet váltott ki az emberekből, a hivatalos szervek körében pedig egyenesen ellenzékinek tekintették az újító szándékot, különösen a szövegek nyíltsága, a zenészek életmódja miatt. Számítani kellett az igazoltatásokra, provokációkra.
Műfajt ennyire talán még sohasem nyomtak el. A televízió, a rádió, a hanglemezgyár szinte tudomást sem vett létezésükről. Maradtak Azok a szép napok.

<iframe width="420" height="315" src="//www.youtube.com/embed/ei5vZ1hEl3k" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

l968. Varsói diáklázadás, párizsi tavasz, amerikai háborúellenes mozgalmak, németországi, olaszországi és nagy-britanniai egyetemfoglalások, mind-mind szólásszabadságot, gyülekezési szabadságot és törvényességet akartak. "Nyugaton és keleten közös volt a tehetetlenség érzése. És közös volt az utópizmus is: a minden hatalmat felszámoló forradalom reménye, amely lehetővé teszi majd, hogy az emberek végre maguk irányítsák életüket." Írta Neal Ascherson publicista.
Keleten a tankok, nyugaton az emberek érdektelensége miatt nem lett semmi az ábrándokból.
Maradtak a Boldog szép napok!

<iframe width="560" height="315" src="//www.youtube.com/embed/atItbq9_CBo" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Evezzünk csendesebb vizekre.

"A világ legrondább zenekara" következik. Ezzel a címmel illették meg a Leningrad Cowboys nevű finn formációt, ami valljuk be, illik is rájuk.
Az együttest egy finn rendező, Aki Kaurismäki, alkotta meg 1989-es filmjében, mely a Leningrad Cowboys menni Amerika címet kapta.
Az eredetileg csak fiktív zenekarként tevékenykedő Cowboyok ezt követően döntöttek úgy, hogy ténylegesen létrehozzák a csapatot.
A Leningrad Cowboys rendszeresen lép fel az orosz hadsereg kórusával, zenekarával.
Az őrült finnek amúgy is non konformnak számítottak az orosz kultúra iránti vonzalmuk miatt. E felvételen azonban tényleg nem mindennapi műsort hoztak össze. Már a megjelenésüket is kacagva megkönnyezi az ember, legyen szó akár a hajszerkezetük és a cipőik párhuzamáról, akár a svájci gárdára emlékeztető öltönyükről, akár az Orion Űrhajó és a Star Trek látványvilágát idéző szemüvegekről. De az igazi pikantériát a dal megválasztása adja.
Gene Raskin slágerével nagyon nem lehet mellényúlni, na de színpadra állítani a Vörös Hadsereg kórusát, az már tényleg elmebajra utal.
1993 júniusában 70 000 ember előtt játszották Helsinki főterén. A koncertről megalkotójuk, kitalálójuk, a világhírű finn rendező Aki Kaurismaki forgatott dokumentumfilmet. Róla most csak annyit, hogy számos filmdíja és jelölése mellett legbüszkébb a helsinki hajléktalanok díjára.

<iframe width="420" height="315" src="//www.youtube.com/embed/cm0iQz24Aac" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Egy új slágerrel zárok, talán ebből is lesz egyszer történet. Bárhogy lesz, úgy lesz, mondja a dal és én is. Meglátjuk.

56 egyik zenei emlékműve ez a dal. Sokak szerint az év legnagyobb magyarországi slágere a forradalom leverése után emigráló magyarok által üzenetként számtalanszor hazaküldött magyar változat, az Ahogy lesz, úgy lesz volt. A kollektív emlékezet úgy tartja számon, hogy a dalt 1956 után a Magyar Rádió sokáig nem is játszotta, hisz nincs bizonytalanság, mindenkinek tudnia kellett, hogy úgy lesz, ahogy pártunk és kormányunk akarja.
Ma ezzel búcsúzunk.

<iframe width="420" height="315" src="//www.youtube.com/embed/MagKdHe3TQE" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>